Kapcsolat

Honlap készíttetése során elkövethető hibák -
4. Kivel készíttessünk honlapot?

Ebben a kérdésben elég sok elkövethető hiba létezik, és az eddigi írásokban csak az került kifejtésre, hogy ár alapján nem érdemes honlap készítő céget választani.

Az ár kérdésén kívül roppant sok tényező létezik, melyek közül csak a legfontosabbakat érinti ez az írás.

Gyakori eset, hogy a leendő honlap tulajdonosnak kiterjedt ismeretsége van ebben a szakmában, így saját maga készítteti el a grafikát, szerez tárhely lehetőséget, elkészítteti egyben a honlapot, azután megírja a szövegeket és végül az építés után megpróbálja optimalizálni.

Ebben elég sok hibalehetőség van, hiszen a teljes munka nincs összehangolva, és ez a legtöbb esetben meglátszik a honlapon. Hiába jó szakember mindenki, aki dolgozik rajta, némi összefonódásra szükség van, hogy a honlap teljes harmóniát sugározzon, hogy egységes képet mutasson a látogatók felé.

Nem utolsó szempont, hogy az honlap optimalizálása sok esetben sokkal hatékonyabb, ha ugyanaz a cég végzi, aki a honlapot létrehozta. Nem minden esetben törvényszerű, de gyakorta eredményesebb egy komplett egységes munka.

A megfelelő cég kiválasztása sem egyszerű feladat, mivel igen sokan foglalkoznak teljes körűen ezzel a kérdéssel. A csábító ajánlatokat, melybe belebotlunk érdemes félretenni.

A minőség elsődleges mutatója a meglévő referenciák, tehát elsősorban ezeket kell megvizsgálni. Érdemes olyan ember véleményét is kikérni, aki járatos a témában, hiszen ő sokkal több tényezőt figyelembe fog venni, mint mi magunk, valamint a lehetséges hibák is könnyebben szemet szúrhatnak.

Érdemes olyan emberek véleményét kikérni, akik a közelmúltban készíttettek honlapot, ennek révén nem csupán a minőséget ellenőrizhetjük, hanem arról is tudomást szerezhetünk, mennyire volt zökkenőmentes a honlap elkészítésének folyamata.

Amikor látunk a neten egy jól működő és esztétikus honlapot, annak készítőjével is fel lehet venni a kapcsolatot. A legtöbb honlapon fel van tüntetve, általában a láblécben, a honlap készítője, illetve elérhetőségei.

Az eddig felsorolt elkövethető hibák tudatában sokkal könnyebb dolga lehet bárkinek annak érdekében, hogy egy jól működő honlapra tegyen szert.

 
ajánlatkérés
 
    Honlapkészítés árajánlat
    KÉRJ AJÁNLATOT
    ONLINE


tippek, tanácsok
 
 
HÍREINK

A Google bejelentette, hogy a találati listákat már egy teljesen új algoritmus szolgálja ki, az új keresőmotor a Kolibri névre hallgat. Egyik fontos funkciója, hogy a találati lista nem csak a keresőkifejezéseket igyekszik párosítani, hanem a honlapokon keresett kifejezés adott jelentésére igyekszik megfelelő válaszokat nyújtani. Ezért a honlapkészítés során figyelembe kell vennünk azt, hogy a tartalom ne csak a keresőnek készüljön, hanem a látogatóknak.

Itt az új Google algoritmus
 
kapcsolat
Telefon: (0036) 30 380 0000
Ügyfélszolgálatunkat az alábbi időpontokban hívhatod:
Hétfő-Péntek: 09:00 - 16:00

Fax számunk: (0036) 93 789 339

Vagy keress minket online: Online kapcsolatfevétel
Honlapkészítés facebook
 
2013 © honlapkeszites.com. Minden jog fenntartva.
Google PageRank