Kapcsolat

Google analitics

A Google Analitics formájában olyan elemzési rendszerhez juthat hozzá bárki, mely ezt megelőzően csak a nagyvállalatok számára volt elérhető.

Az alkalmazás nem csupán egy webhely látogatottságát méri, annál sokkal összetettebb elemzésre ad lehetőséget a felhasználók számára.

A Google Analitics egészen más megvilágításba helyezi a marketing kampányokat. Általa figyelemmel lehet kísérni az egyes hirdetések hatékonyságát, továbbá tökéletesebbé lehet tenni általa.

Megfigyelhető, honnan jön a legtöbb látogató, valamint milyen kulcsszavakra talál meg egy-egy aloldalt, illetve egy-egy terméket és szolgáltatást, ezáltal az egész vállalkozás átszervezhetővé válik, vagyis, hatékonyabbá tehető.

Kereskedők részére ideális helyzet, hogy az érdeklődők behatárolhatók földrajzi elhelyezkedés szerint, így a forgalmazás optimalizálható, a bevétel megsokszorozható.

Az analizált adatok összehasonlíthatók időintervallum vagy termék és szolgáltatás szerint, így a hibák időben megtalálhatók és kiküszöbölhetők.

Az alkalmazásban egyéni szegmensek hozhatók létre, melyek a meghatározott értékek elérésekor figyelmeztetik a felhasználót. Ebből adódóan a kritikus helyzetek azonnal kezelhetővé válnak időveszteség nélkül.

Nagyobb vállalkozás esetén könnyedén megoszthatók az egyéni jelentések, vagy akár egy pillanat alatt továbbíthatók e-mail-ben. Ezáltal felszabadul rengeteg idő és energia, ami egyértelműen forgalomnövekedéshez vezet.

Az interaktív diagramok lehetővé teszik a látványos analízist, mely által olyan összefüggésekre derülhet fény, melyek egyéb esetben rejtve maradnának. Ez is egyénileg kialakítható, attól függően, ki milyen formában látja át könnyebben a diagramokat.

A Google Analitics segítségével bárki végezhet összehasonlító elemzést kulcsfontosságú adatai alapján. Ennek eredményeképpen a hirdetési befektetések szinte biztosan megtérülnek és nagyobb forgalmat generálnak a vállalkozás számára.

Ma már nem csupán a nagyvállalatok számára létezik ez a nagyszerű lehetőség, bárki igénybe veheti, és teljes mértékben kihasználhatja előnyeit.

 
ajánlatkérés
 
    Honlapkészítés árajánlat
    KÉRJ AJÁNLATOT
    ONLINE


tippek, tanácsok
 
 
HÍREINK

A Google bejelentette, hogy a találati listákat már egy teljesen új algoritmus szolgálja ki, az új keresőmotor a Kolibri névre hallgat. Egyik fontos funkciója, hogy a találati lista nem csak a keresőkifejezéseket igyekszik párosítani, hanem a honlapokon keresett kifejezés adott jelentésére igyekszik megfelelő válaszokat nyújtani. Ezért a honlapkészítés során figyelembe kell vennünk azt, hogy a tartalom ne csak a keresőnek készüljön, hanem a látogatóknak.

Itt az új Google algoritmus
 
kapcsolat
Telefon: (0036) 30 380 0000
Ügyfélszolgálatunkat az alábbi időpontokban hívhatod:
Hétfő-Péntek: 09:00 - 16:00

Fax számunk: (0036) 93 789 339

Vagy keress minket online: Online kapcsolatfevétel
Honlapkészítés facebook
 
2013 © honlapkeszites.com. Minden jog fenntartva.
Google PageRank